A tartós párkapcsolat titka és előnyei

Dátum: 2019-09-21 15:51:43 | Kategória: Férfiaknak és nőknek is | Balogh Róbert
A poszthoz tarozó kép

A tartós párkapcsolat titka és előnyei

 

E témáhozaz alábbi két bejegyzést is javaslom elolvasni:

A boldog párkapcsolat feltételei

https://www.megerzestarskereso.hu/ferfiaknak-es-noknek-is/bejegyzes/boldog-parkapcsolat-feltetelei

 

Milyen kérdéseket szükséges megbeszélni egymással a párkapcsolat legelején, amiket tisztázva kompromisszumokat kötve biztosítják a hosszú és boldog kapcsolatot.

 

A párkapcsolat alakulásának folyamata

https://www.megerzestarskereso.hu/ferfiaknak-es-noknek-is/bejegyzes/a-parkapcsolat-alakulasanak-folyamata

 

 

Ismerjük azt az érzést, amikor idős házaspárt pillantunk meg kézen fogva. Ismerjük, mert meghívja bennünk a vágyat, hogy bárcsak mi is megvalósíthatnánk olyan szeretetteli párkapcsolatot, amely kiállja az idők próbáját.

   Az ember alapvetően társas lény, hiszen születésünk pillanatától fogva társas interakciók mentén fejlődünk, és egész életünk során az én és a másik viszonylatában határozzuk meg magunkat. A társas létünk befolyásolja testi és lelki egészségünket. Nem meglepő tehát, hogy napjaink válási statisztikái, párkapcsolati kudarcai egyre égetőbbé teszik a kérdést, hogyan is óvhatnánk meg magunkat a rossz választásoktól. Van-e receptje a tartós párkapcsolatnak? Tehetünk-e azért, hogy jobban válasszunk?

Mozgatórugóink Mivel hozzánk hasonlóan az évek során kapcsolataink is dinamikusan változnak, ezért nem létezik olyan örök érvényű igazság vagy útmutató, amelyet követve biztos miénk lesz a boldog és tartós párkapcsolat. Ugyanakkor nem vagyunk teljesen tehetetlenek sorsunk alakításában, hiszen számos tényező előre jelezheti, mennyire fog működni egy-egy kapcsolat hosszú távon. A munkát önmagunkon kell elkezdenünk, hiszen önmagunk mélyebb megismerése vezet el oda, hogy bölcsen tudjunk választani. Ha tisztába kerülünk mozgatórugóinkkal, akkor mérlegre tehetjük leendő vagy jelenlegi partnerünk jellemzőit is, mégpedig úgy, hogy megvizsgáljuk, mennyire illeszkedik az általunk fontosnak tartott értékekhez, minőségekhez. És nem utolsósorban őszintének kell lennünk magunkhoz és egymáshoz is abban a kérdésben, hogy milyen és mennyi változásra vagy kompromisszumra vagyunk hajlandók a kapcsolatért.

 Az alábbiakban azokat a szempontokat veszem sorra, amelyek mindegyike elengedhetetlen a tartós párkapcsolat harmonikus működéséhez. Érdemes ezekről már a kapcsolat előtt, vagy annak kezdeti szakaszában elmélkedni, hogy mielőbb észrevegyük csapdáinkat, netán kudarcaink forrását. A kulcs bennünk rejlik.

lehozná az égből, vagy gyönyörű szavakkal ecseteli, mennyire hiányzom neki, de közben nem keres, nincs ideje rám, nincsenek tettek a szavai mögött, akkor aligha tudok majd hinni neki. Ha pedig nincs bizalom, akkor építeni sem tudunk rá.

 

Intimitás: A tartós párkapcsolatban elengedhetetlen, hogy partnerünk számunkra megfelelően kitudja fejezni az érzéseit, hogy meg tudjunk nyílni előtte. Hogy úgy mutassa ki, amit érez, hogy az számunkra jó legyen (se túl sok, se túl kevés), és mi magunk is meg tudjuk ezt tenni vele. Például ha valaki nem tud beszélni az érzéseiről, vagy érzelmi helyzetekből kivonul (megsértődik, netán fogóval sem lehet kihúzni belőle, mit érez), akkor a másik fél egyedül marad olyan helyzetekben, amelyekben érzelmileg a társára lenne szüksége.

A bizalom a kapcsolat ragasztója. Az intimitás ezen túl jelöli a testi kontaktus érintések, csókok, ölelések igényét is, ezekben is fontos, hogy a partnerünkkel hasonlók legyünk. Természetesen nem elhanyagolható a szexuális kapcsolat minősége sem, hiszen a párkapcsolat szubjektív megítélésében nagy hangsúlyt kap a mindkét fél számára kielégítő szexuális élet is.

Hogyan induljunk neki? Első körben azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon mi az, ami elégedetté és boldoggá tesz minket egy kapcsolatban. Mi az, ami fontos, amit elvárok valakitől, és mit várhat el tőlem a másik? A következő szempontok mindegyike alapvető a hosszú távon működő jó kapcsolathoz, ezért érdemes ezek mentén elkezdeni a mérlegelést.

 

A kommunikáció jellemzői: Tartós kapcsolat harmóniájához elengedhetetlen az is, hogy mindkét fél elégedett legyen a kapcsolatbeli kommunikáció - legyen az verbális vagy nonverbális - minőségével. Például amikor a pár valamelyik tagja azt éli meg, hogy nem figyelnek rá, nem hallgatják végig, nem kap teret, netán mindent rosszul csinál, nem lesz elégedett a kapcsolattal. A kommunikáció különböző csatornái kimondott és kimondatlan üzeneteket közvetítenek, ezáltal éljük meg magunkat valamilyennek a kapcsolatban. Ha valaki nem érzi jól magát abban a szerepkörben, amivé a kapcsolat által vált, vagy amit a másik fél kínál neki, érdemes elgondolkodni azon, vajon valóban ezt szeretné-e hosszú távon.

 

Bizalom: A bizalom a kapcsolat ragasztója, ezért is áll a lista élén. Érdemes végiggondolni, mi az, ami számunkra partnerünk megbízhatóságát mutatja. Nem csak az tartozik ide, hogy hűséges-e, vagy hazudik-e. Hanem az is, mennyire tartja be a szavát, a megállapodásokat, az ígéreteket.

Intellektuális igények, kapcsolatbeli státusz: Nagyon fontos tényező az is, vajon mennyire tudok felnézni a partneremre, és fordítva. Kutatások bizonyítják, hogy ha valaki „jobbnak”, „többnek” érzi magát a partnerénél, elégedetlen lesz a kapcsolatával, akkor ez is konfliktus forrása lehet a későbbiekben. Ha folyamatosan alulmaradok a partneremmel szemben, egy idő után nem érzem jól magam a társaságában. Fontos tehát mérlegelni, képes-e a pár mindkét tagja odafigyelni és meghallgatni a másikat, őszinte érdeklődéssel fordulni a másikat foglalkoztató témák, ügyek iránt.

 Sokat számít az is, hogy párként hogyan kezeljük a konfliktusokat, a nehéz élethelyzeteket. A konfliktusok megléte természetes a kapcsolatban, nemcsak tönkreteheti, de építheti is azt. De nem mindegy, hogy a helyzet megoldását vagy a másik fél legyőzését, netán vélt vagy valós támadását tartjuk-e szem előtt, amikor konfliktusunk van. Ha támadva érzem magam, vagy az a fontos, hogy győztes legyek, nem leszek megelégedve a végeredménnyel, mert a kapcsolat minősége sérül. Például hiába ad a párom nekem igazat valamely vitában, ha utána két napig nem szól hozzám, nem fogom magam úgy érezni, hogy sikeresen oldottuk fel a konfliktust. Akkor tud jól működni a kapcsolat, ha a konfliktusok megoldása mindkét fél számára érzelmileg stabilizáló. Nagyobb krízisek esetén pedig az a döntő, mennyire tud egymásba kapaszkodni, egymásból erőt meríteni a pár.

Hasonlóság: Nem meglepő talán az sem, hogy alapvető építőköve a kapcsolatoknak a hasonlóság is a személyiségben, az értékrendben. Egymással élni akkor tudunk őszinte szívvel, ha alapvetően hasonlóak az elvárásaink egymás iránt. Ha mindkét fél megvalósíthatja hosszú távú terveit - vonatkozzon az családra, karrierre, pénzügyi helyzetre, szabadidős tevékenységekre - úgy, hogy azok nem kerülnek alapvető konfliktusba a másik ember elvárásaival. Ilyen esetben boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban lesz részük.

Az elköteleződés Mindezek alapos mérlegelése után van még egy, mindenen átívelő szempont, mégpedig a képesség az elköteleződésre. A tartós kapcsolat alapja az elköteleződés, ami azt jelenti, hogy nem a tökéletes partnert keresem, hanem elköteleződöm amellett, akivel szeretném leélni az életemet, még akkor is, ha bizonyos dolgokban kompromisszumokat kell kötnöm. A kapcsolatok, mint az emberek is, folyamatosan változnak, és mivel mi magunk is változunk, másként fogjuk értékelni a dolgainkat a jövőben. Ezért „elég jó” választást tudunk csak hozni a fent említett szempontok alapján, és az elköteleződés segíthet abban, hogy mind önmagunkon, mind a kapcsolatunkon akarjunk és tudjunk is dolgozni, az együtt töltött időskor reményében.

 

Gyakran hallani, hogy a jó párkapcsolat titka a kölcsönös megértés. Pedig már Karinthy is megmondta, hogy „Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.”  Mintha kódolva lenne bennünk, hogy félreértsük egymást. Vajon van remény a boldogságra? Mi történik az után, ha az író férfija és nője egymásba szeret? Az érzelmileg túlfűtött pillanatok előtt, után (és közben) hétköznapjaik egyre inkább tele lesznek egymással szemben támasztott, gyakran sztereotipikus elvárásokkal. Közösen megoldandó feladatok, kielégítetlen vágyak, megalapozatlan hiedelemrendszerek labirintusában kell eligazodnia annak a párnak, amelyik kiegyensúlyozott párkapcsolatot szeretne.

Tehát akkor mi a jó a férfiban, és mi a jó a nőben? Ugyanaz, csak kicsit másként. Ugyanakkor a különbségekhez gyakran kapcsolódnak olyan sztereotipikus elvárások, melyek egyenlőtlenséget teremtenek. Ez zömében a nőket érinti hátrányosan, hisz a kettős karrier, a megfelelés a munkahelyi és az otthoni elvárásoknak kettős terhet ró rájuk. A magyar nőkre különösen, hiszen kétszer-háromszor annyi időt fordítanak a házimunkára, mint a férfiak, miközben ugyanakkora munkahelyi terheket cipelnek. Holott a mosogatáshoz és a porszívózáshoz nem kapcsolódnak gének. Az elvárások azonban a férfiakat is sújtják. A tévedhetetlenség normája, az érzelmi elfojtás parancsa, a fizikai keménység ideálja a mindig sikeres, sosem nőies férfinak a képét vetíti előre, és ennek elérése a legtöbb férfi számára hatalmas elvárás (gyakran erős stresszt okoz), és talán csak illúzió. Kutatások bizonyították, hogy ott, ahol nő és férfi egyenlő arányban osztozik a közös feladatokon, ott több gyerek születik, és a párok elégedettebbek az életükkel. A hétköznapi tevékenységet a két fél egyformán jól el tudja látni. így aztán úgy tűnik, nem a kölcsönös megértés a boldogság egyetlen forrása. Tehát a különbözőség önmagában nem probléma, a változó nemi szerepek sem az egyformaságról szólnak. A jelszó az egyenlőség!

A mindennapokban megjelenő egyenlőség egyenlően elosztott feladatot jelent, az pedig több szabadidőt mindkét fél számára. A felszabadult időt pedig egymásnak szentelheti a pár, így több idő marad arra, hogy ne értsék egymást. A szex nem helyettesíti az intim kapcsolatot, nem a hatalom megerősítése, hanem biztonságosabb, mélyebb érzelmi együttlét kialakítására van szükség, azaz érzelmi „megtartásra".

 

Életünk folyamán több, néha kevesebb párkapcsolatban próbáljuk megtalálni a szerelmet, a biztonságot, a boldogságot és önmagunkat. Egy másik ember által szeretnénk egésszé válni, az ő tükrébe nézve szeretnénk saját magunkat szépnek, jónak, megbecsülhetőnek látni. Sokan bele sem gondolnak, hogy társuk is ugyanerre vágyik, neki is hasonlóak a céljai, és ő is keresi a saját boldogságát. Nincs jó recept, hogyan is kell jól csinálni, hogy mindkét ember mindig jól járjon. Mindenki követ el hibákat, ballépéseket, tesz olyasmit, ami a másiknak éppen akkor, éppen úgy nem megfelelő vagy akár rossz. A harmóniát elérni nem egyszerű feladat. Közös célok, élmények, állandó odafigyelés, tudatos jelenlét, az apró dolgok és lehetőségek észre vétele a mindennapokban: ezek a kövecskéi annak az útnak, amelyen járva kiegyensúlyozottan működtethető egy párkapcsolat. De mindez nem mindig tud megvalósulni. Két ember kapcsolata állandóan változó, dinamikus rendszer, ideális esetben egymást inspiráló és támogató együttműködés. Manapság sokat hallani, hogy valaki azért nem tesz meg dolgokat a másik kedvéért, mert úgy hiszi, ezzel „feladja” önmagát. „Ha nem jön magától, akkor az nem is az igazi” - hallani sokaktól. Hát nem is lesz igazi soha, ha így gondolkodunk! Egy kapcsolatban éppen az a pláne, hogy apró kis szálakkal, és egyre többel, kapcsolódunk a másikhoz. Közös teret építünk, ami csak a miénk, és amibe önmagunkból is sokat beleadunk, miköz ben önmagunkat, a céljainkat, a személyiségünket megőrizzük. Hiszen a másiknak is az tetszett meg. Mindeközben persze megteszünk dolgokat a társunk kedvéért is, hiszen ő is ezt teszi, ettől csiszolódik, alakul a kapcsolat. Az adok-kapok szabályai szerint ez működik is.

 

Az értelmezés és a megértés az elfogadás alapja. El kell fogadnunk a saját gyengeségeinket és a másik hibáit is, szóval azt, hogy a kapcsolatunk a vágyott tökély helyett sérülékeny, időnként tudatos odafigyelést igénylő rendszer, amelyben tenni kell azért, hogy a mérleg inkább a pozitív irányba mutasson.

Hideg zuhany alatt Mindenkinek van rossz napja, a frontok jön- nek-mennek, a fizetési átsorolások késnek, a főnöknek rákoppintottak a fejére, az irodában csupa csinos lány dolgozik, a kolléga bezzeg tudott új autót venni, az anyós kiállhatalan, és még sorolhatnám azokat a helyzeteket, amelyekben csupa külső tényező miatt lesz nagyobb igényünk otthon a kedves szóra, cirógatásra, odafigyelésre, és éppen nem ezt kapjuk, sőt. És máris ott vagyunk megbántva, megalázva, akár néhány mondattól, vagy a másik kedves hangú kollegiális telefonbeszélgetését hallva, netán az elmaradt névnapi virág okán. Nem gondolunk bele, hogy a párunk mindezzel olykor ugyanígy van. Persze vannak cifrább helyzetek is, amelyekben eldönthetjük, hogy elfogadható-e, ami történt, ér-e annyit a kapcsolat, hogy feltárva a valós okokat, szembenézzünk azokkal és továbblépjünk. Azt is el kell ilyenkor döntenünk, hogy ismertük-e igazán a másik embert, nem csak ámítottuk-e önmagunkat azzal, hogy ideális minden, aztán a hideg zuhany alatt összeomlunk. Ha ér annyit a másik, és ér annyit a kapcsolat, hogy dolgozzunk mindezen, akkor túl kell jutnunk a saját sértettségünkön, önsajnálatunkon, és el kell engednünk az indulatainkat. Előre kell néznünk, új célokat kitűzve, megerősödve, tapasztalatokkal felvértezve.

A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel. Nincs tiszta lap, csak tanulás. Gazdagodás, érzelmi erősödés, tudatosság. Jó esetben így lábal ki az ember a krízisből. Megtanulja, hogy sérülékeny, hogy bántható, hogy nem tökéletes, de azt is, hogy ezek után mi az, ami szóra sem érdemes, és mik azok a dolgok, amelyek többé már nem férnek bele a kapcsolatba. A tudatunkban létező sérüléseink, traumáink, a megoldott konfliktusaink fejlesztő hatásúak. Ne aggódjunk miattuk. Ezek után már kisebb eséllyel alakul ki hasonló helyzet. Mindez erősítsen bennünket abban, hogy képesek legyünk megbocsátani a másiknak, hiszen vele és általa fejlődtünk tovább, lett tisztább a kapcsolatunk, és többet tudtunk meg önmagunról is.

Ha jól csináltuk, akkor a megbocsátás magától jön, ki sem kell mondani, hiszen azt mindkét ember érzi. Az is erősebb lesz, aki megbocsát, de az is, akinek megbocsátanak.

           Mindannyian álomkapcsolatra vágyunk, ám sok esetben nem teszünk más, mint várjuk hozzá az álompárt, aki majd valóra váltja álmainkat. Pedig az álomkapcsolatot nem adják ingyen. A jó hír, hogy megvalósítható. A rossz hír: csak azoknak, akik hajlandók keményen dolgozni és küzdeni érte.

 A kapcsolat kezdetén, a lángoló szenvedélyszerelem eufórikus állapotában biztosak vagyunk abban, hogy álompár vagyunk. Úgy érezzük, megtaláltuk a másik felünket. A megbecsülés, az elfogadás megy magától. Felnőttként csecsemőre hasonlítunk: ahogy a pici az anyjával, mi is azonnali ösztönkielégítés mellett eggyé akarunk válni a szerelmünkkel, lehetőleg azonnal és örökre. Nincs szükségünk a külvilágra. A lángolás időszakában biztosak vagyunk abban, hogy szerelmünk képes kitalálni a gondolatainkat, kiolvasni vágyainkat a szemünkből. Elhisszük, hogy a másikat szeretjük, és a kapcsolatunk bensőséges, pedig ez gyakran egyáltalán nincs így. A szerelemben mindig önmagunkat vetítjük ki, azaz valójában önmagunkba vagyunk szerelmesek. Legtöbbször saját ideálképünket „akasztjuk” a másikra, amit kicsi korunktól formál a környezetünk, és tudattalanul ezt szeretjük a másikban, miközben ő maga legtöbbször nem is ilyen. Meg vagyunk győződve arról is, hogy ki nem elégített vágyaink beteljesítését várhatjuk a másiktól. Ha nem szerettek bennünket eléggé, akkor ő apaként, anyaként ezt pótolhatja. A szerelmünktől kapott sok pozitív megerősítéstől magabiztosak vagyunk, és valóban jobbá válunk, mint amilyenek vagyunk. Mindezek tetejébe még úgy érezzük, ez a boldog állapot talán örökké tart.  E „párkapcsolati szimbiózis” megszűnése viszont elkerülhetetlen, illúzióink szertefoszlanak. Sokan próbálták feltárni a titkot: meddig is tart a szenvedélyes szerelem, az álompárérzet. Az eredmény lehangoló: maximum 2-4 évig, de gyakran sokkal rövidebb ideig. Egyszer csak keserűen látjuk, hogy nem vagyunk álompár, társunk megváltozott, és magunknak kell megfogalmaznunk, mire vágyunk és mire nem. Csalódottságunkban gyakran leértékeljük egymást, a másikat okoljuk a kudarcért, és ahogy halványul társunk nagyszerűsége, úgy foszlik szét a teljesség képzete, az álompárminőség realitása is. S eközben társunkat olyanná akarjuk formálni, amilyennek a kezdet kezdetén láttuk, látni akartuk. Ettől még több a konfliktus, elindul a küzdelem, kinek az elvárása, értékrendje, akarata érvényesüljön. S itt kezdődik a munka, hogy valódi álompárrá váljunk.

 

Hasonló a hasonlóval?

 

Ha a párok hasonló érdeklődéssel és értékekkel rendelkeznek, gyakrabban erősítik meg kapcsolatukat és egymást, így még jó darabig álompárnak érezhetik magukat. A közös érdeklődés mentén a partnerek örömmel vesznek részt számukra értékes, élvezetes programokon: együtt járnak koncertekre, fotóznak, néznek filmeket, sportolnak.

A hasonlóságok megkönnyítik a közös döntéseket is, mert hasonlóak az elképzelések és az érvek.

A természetkedvelő pároknak eszébe sem jut lakást keresni a belvárosban. A takarékos párok a kockázatos befektetések helyett egyetértésben spórolnak. Egyszerűbb tehát az élet, ha magunkhoz hasonló párt választunk, de kevésbé fejleszti a személyiségünket, s gyorsan unalmassá válhat.

  A baj akkor kezdődik, ha nagyon különbözünk, és társunkat mássága miatt rendszeresen kíméletlenül leértékeljük.

A különbségek kiegészülést is jelenthetnek életünkben, lehetővé téve, hogy egymás eltérő képességeire támaszkodva hatékonyabb, teljesebb életet éljünk.

  Sajnos gyakoribbak azok a párok, akik a különbözőséget összeférhetetlenségnek élik meg, ráéreznek egymás fájó pontjaira, s a veszekedéseik alkalmával, dühükben is azt támadják. Akkor fejlődhetünk, ha megváltoztatjuk a különbségek felfogásmódját: inkább azok pozitív részét értékeljük. így a kezdetben kiirtandónak tartott különbségek a szeretet és intimitás forrásai lehetnek, és lehetővé tehetik, hogy egymás eltérő képességeire támaszkodva gazdagabb, teljesebb életet éljünk.

 

Ha a boldogság titkát keressük, tudnunk kell, hogy a lényeg nem az, hasonlók vagy különbözőek vagyunk-e, hanem hogy mennyire kölcsönös a törekvésünk egymás megbecsülésére és elismerésére. Mind a hasonlóságok, mind a különbözőségek lehetnek a tartós és harmonikus együttélés alapjai, mert mindkettő lehet a kölcsönös megbecsülés forrása, ha mindennap éreztetjük a társunkkal elismerésünket, hogy fontos nekünk, amit tesz.

  így levetkőzzük félelmeinket és bizonytalanságunkat, mélyen megnyílunk, s a társunk is ugyanígy van ezzel. Az ilyen kapcsolat kialakulásához sok közös élmény - pozitív és negatív egyaránt -, valamint hosszabb ön- és társismereti munka kell. Amikor eljutunk a mélyebb kötődéshez, amikor már nem a szerelembe és idealizált képzeteinkbe vagyunk szerelmesek, hanem igazi társba, akit mélyen ismerünk, elfogadunk és megbecsülünk erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Amikor már felismerjük, hogy a párkapcsolat biztos háttér, és nem egyéniségünket gúzsba kötő érdekközösség. Amikor mi magunk válunk álomtárssá, és nem azt keressük. Amikor társunkat nem a saját boldogulásunk eszközének tekintjük, hanem kölcsönös, új fejlődési lehetőségeket rejtő életközösségünk részének, akkor menetelünk a valódi álompárrá válás útján.

 

A házasságban élés előnyei

 

Másoknál tovább, ráadásul boldogabban és egészségesebben is élnek a házaspárok állítják évtizedek óta az életminőséget vizsgáló kutatások. De vajon miből fakadnak ezek az előnyök, és igazak-e mindenféle hosszú távú kapcsolatra?

 „Kijelenthetjük, hogy a boldogságot a társas kapcsolatokban kell keresni!” - közölte 2016-ban a Magyarország boldogságtérképét készítő csapat egyik vezetője, az ELTE Pozitív Pszichológiai Laboratóriumának vezetője, Oláh Attila. A hazai kutatás összecsengeni látszik a különféle nemzetközi vizsgálatokkal, ráadásul mintha a magyarok meg is szívlelték volna a megállapításból leszűrhető tanulságot. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis 2010 és 2016 között a korábbi évtizedekhez képest másfélszeresére nőtt a házasságra lépett párok száma Magyarországon, az élettársi kapcsolatot választók köre pedig még nagyobb arányban bővült. Akármekkora szerepe van is ebben az állami ösztönzőknek (például adókedvezménynek), érdemes áttekinteni, milyen előnyöket tártak fel a kutatók az életüket évtizedekre összekötő pároknál.

 

 Az egyik legnyilvánvalóbb jótéteménye a házasságnak, hogy a párok tagjai sokkal kevésbé hajlamosak bármiféle mentális betegségre, mint azok, akik egyedül élnek. Amerikai vizsgálatok már több évtizede kimutatták, hogy a házasoknál mind a súlyos depresszió, mind más pszichés betegségek jóval ritkábbak, és például a házas férfiak feleakkora valószínűséggel követnek el öngyilkosságot, mint a szinglik. A hétköznapi élet feszültségei persze az elkötelezetten együtt élőket sem kímélik, de úgy tűnik, ők könnyebben megküzdenek ezekkel a nehézségekkel. Pár éve a Chicagói Egyetem tudósai arra figyeltek fel, hogy pszichés stresszhelyzetben a házasok szervezetében kevesebb hidrokortizon termelődik, mint az egyedülállókéban. Ez azért is jó hír, mert a hidrokortizon magas szintje gyengíti az immunrendszert.

  A depresszió, a stressz vagy az elmagányosodás elleni védelem mellett általában változik a tartósan elköteleződő emberek viselkedése is, és kevesebb kockázatot vállalnak, például óvatosabban vezetnek, kerülik az életveszélyes szituációkat, ritkábban vagy egyáltalán nem élnek tudatmódosító szerekkel, és rendszeresebben eljárnak orvoshoz (főleg idősebb korban). Ez nem véletlen - magyarázza Linda Waite amerikai szociológus -, hiszen a házasság életcélt (is) ad, valamint növeli a felelősségérzetet mások iránt (házastárs, gyerekek), ami mind hozzájárul a kockázatos magatartások elhagyásához és az   egészségesebbek követéséhez. Waite egyébként két évtizede különlegesen nagy mintán végzett házasságkutatást, melynek során úgy találta, hogy a házasoknak azért is „jut” kevesebb a hétköznapi stresszből, mert többnyire kiegyensúlyozottabbak az anyagi körülményeik, ezért bátrabban mernek befektetni a közös jövőbe, a jobb életszínvonal pedig egészségesebb életmódot, nagyobb lelki nyugalmat is jelent. Továbbá arról sem szabad elfeledkezni, hogy hosszú távon jobb és kielégítőbb szexuális életről számoltak be (ebben a kutatásban is) azok, akik egyetlen partner mellett horgonyoztak le.

Tíz extra év A kiegyensúlyozott és boldog házasságokat jellemző stresszmentes légkör és az egészségesebb életmód jótékony hatással van a partnerek életkilátásaira is. Finn orvosok például azt vették észre, hogy a stabil házasságban élőknél jóval - akár kétharmaddal is - kevésbé fordulnak elő szív- és érrendszeri katasztrófák, és az ezekből következő halálozások, mint az egyedül élők esetében.

  Mindezek együtt pedig oda vezetnek, hogy a stabil és boldog kapcsolatban élők életkilátásai is sokkal rózsásabbak az egyedülállókénál. Egyes kutatások azt állítják, hogy akár tíz extra évvel is megajándékozhatják egymást a házas felek, bár ennek ellenőrzése igencsak nehézkes. Tény azonban, hogy az egymás mellett hosszú távon elköteleződök körében szignifikánsan alacsonyabb a halálozási ráta, mint az azonos korcsoportokban lévő más férfiaknál és nőknél.

A legjobb barát A stabil párkapcsolat pontos pszichés és élettani hatásmechanizmusának feltárásával még adós a tudomány. Arról azonban időről időre felizzik a vita, hogy ezek az előnyök vajon csak a hagyományos házasság velejárói, vagy részesülhetnek-e bennük a „papír nélkül” együtt élők is. Többen is azt vetik a házasságpárti kutatók szemére, hogy vizsgálataikban csak azokat az embereket figyelik meg, akik összeházasodtak, és együtt is maradtak, miközben „nagyvonalúan” elfeledkeznek 25 százalékkal nagyobb eséllyel számíthatnak a felépülésre.

  anyagi körülmények mellett ebben az is közrejátszhat - vélik szakemberek, hogy a házasok körül általában erősebb a szociális háló, biztosabb a társas támasz, ami például olyan apróságokban is megnyilvánul, hogy baj esetén van, aki azonnal segítséget hívjon.

  A megbízható társ támogatása más helyzetekben is nagyon sokat jelent. A Kaliforniai Egyetem kutatói 2016-ban 800 ezer daganatos beteg kortörténetét vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a stabil kapcsolatban élők kimutathatóan az erős szociális háttérnek, valamint a fizikai és érzelmi támasznak köszönhetően - akár 25 százalékkal nagyobb eséllyel számíthatnak felépülésre, mint magányos sorstársaik. De egyébként is, a házasoknak mindenféle betegségből nagyobb a hosszú távú felépülési esélyük, legyen szó szívműtétről, elhízásról vagy krónikus magas vérnyomásról - világítottak rá más vizsgálatok. Nem véletlenül több kutató is hangsúlyozza, hogy a házasság olyan hatást gyakorol az emberek az ilyen vagy olyan okokból elváltakról. És már sorolják is a pokollá vált házasságok mindenki által ismert példáit, vagy épp azokat a szintén tudományos kutatásokat, amelyek úgy találták, hogy a csak együtt élő pároknak mennyivel nagyobb az önbecsülésük és a boldogságszintjük a hivatalosan elkötelezettekhez képest.

  Akárhogyan áll is a dolog, az egyértelmű, hogy önmagában a „papír” nem boldogít, és nem is gyógyít meg senkit. A vitát talán egy amerikai nonprofit kutatóintézet, a National Bureau of Economic Research 2014-ben publikált vizsgálata döntheti el, amely arra jutott, hogy azok a hangsúlyozottan nem csupán házas emberek a legelégedettebbek az életükkel, akiknek a párjuk egyben a legjobb barátjuk is.




További bejegyzések


Féltékenység
| 2 évvel ezelőtt
Féltékenység
Női vonzódás
| 1 évvel ezelőtt
Női vonzódás
Szakítás
| 1 évvel ezelőtt
Szakítás

A hozzászólási lehetőséget ideiglenesen lezártam. Ha kérdésed vagy hozzászólásod van a bejegyzéssel kapcsolatban, keress meg közvetlenül a kapcsolat menüpont allatt található ürlap segítségével.