Szerelem

Dátum: 2019-09-02 15:36:42 | Kategória: Férfiaknak és nőknek is | Balogh Róbert
A poszthoz tarozó kép

Szerelem

 

Többekközt az alábbi témákról lesz szó:

a szerelem három alapvető összetevője, hogyan lehet megtartani a szerelmünket, a szerelem megtartása, a szerelem ébren tartása, lelki társak, a szerelem definíciója, a tartós szerelem hét titka, szerelem első látásra, igazi, szerelem és kompatibilitás, Ő-e a nagy Ő, az akadályok fokozzák a szenvedélyt, a szerelem kémiája (dopamin, norepinefrin és Szerotonin), az ellentétek vonzák egymást?, szerelemfüggők,

hogyan legyünk szerelmesek?, kortalan szerelem és miért szeretünk?.

 

 

„Mi a szerelem?”? – tette fel a kérdést már Shakespeare is. Nem ő volt az első, aki eltöprengett ezen. Gyanítom, hogy őseink már egymillió évvel ezelőtt törték rajta a fejüket, miközben körülülték a tüzet, vagy a földön fekve bámulták a csillagokat.

  Úgy gondolom, a szerelem a párválasztást és szaporodást irányító három ősi agyi folyamatunk egyike. A nemi vágy, azaz a szexuális kielégülés vágya azért alakult ki elődeinkben, hogy a szexuális egyesülés keresésére ösztönözze őket, úgyszólván bármilyen partnerrel. A szerelem, a szerelmes állapot megszállott eufóriája képessé tette őket arra, hogy udvarlás közben egyszerre egy egyénre összpontosítsák figyelmüket, amivel a párkeresésben értékes időt és energiát takaríthattak meg. Végül a férfi–nő közötti kötődés, vagyis a hosszú távú társ megtalálásához általában kapcsolódó nyugalom, béke és biztonság érzése azért alakult ki, hogy őseinket arra sarkallja, partnerüket legalább addig szeressék, míg közösen felnevelik utódaikat.

 

  „A szerelem ideje oly ragyogó” – írta William Cavendish. Valóban: amikor szerelmesek vagyunk, sugárzunk. Meg persze gyötrődünk és reménykedünk is. De legfőképpen vágyakozunk: látni akarunk és érinteni és nevetni és szeretni és viszontszeretve lenni. A természet egyik legstimulálóbb kémiai anyagaitól hajtva megsokszorozódnak energiáink, fókuszálódik figyelmünk, és keressük a jutalmunkat. A szerelem késztetés, akarat, szükséglet – egy olyan ősi párzási ösztön, amely néha még az éhségnél is hatalmasabb erő.

 

„A plátói szerelem vegetáriánus tigris”— fogalmazott híres írónk, Molnár Ferenc. A szerelem az egyik legvágyottabb, legeuforikusabb emberi érzés, de veszélyes érzelmi befektetés is, hisz veszteség és fájdalom forrása lehet. Talán ezért is igaz, hogy míg korábban a szexualitást fojtottuk el, ma az érzelmeinket, ami gyakran az intimitástól való félelem formájában jelentkezik.

Minden szerelem más. Ahány partner, annyiféle érzelem, reakció és viszonyulás: érzések bonyolult egyvelegéből tevődik össze a másik iránti globális emócióm. így például szenvedélyből, szeretetből, elköteleződésből, barátságból, bizalomból, tiszteletből, erotikus és fizikai vonzalomból, féltésből és féltékenységből, önzetlenségből és önfeláldozásból. És természetesen mi is mások vagyunk, másképp viselkedünk mindegyik kapcsolatunkban.

 

A szerelem három alapvető összetevője: szenvedély – beleértve a szerelmi szenvedélyt, a fizikai vonzalmat és a szexuális vágyat –, a meghittség – vagyis a melegség, közelség, kötődés, összetartozás érzése – és az elköteleződés – azaz hogy eldöntjük, szeretni fogunk valakit, és kötelezettséget vállalunk a szerelem fenntartására.

Van, akik szerint az elvakult vonzódás csak szenvedélyből áll. A romantikus szerelem a szenvedély és meghittség elegye. A tökéletes szerelem szenvedély, meghittség és elkötelezettség. A bajtársias szerelem meghittség és elköteleződés, szenvedélyek nélkül. Az üres szerelem csak elkötelezettségből áll, megvannak a szerelem gesztusai, de csak az elköteleződés érzése tartja össze a párokat. A kedvelés a meghittségen alapul, az ember sem szenvedélyt, sem elköteleződést nem érez. A csapongó szerelem gyakran szenvedéllyel és elköteleződéssel teli, de hiányzik belőle a meghittség.

 

Erich Fromm úgy tartotta, hogy a szerelem annak a heve és élvezete, amikor azok a falak, amik normálisan megvédenék, amikkel vigyázunk magunkra, leomlanak két ember között.

A szerelem motorja a vágy. Nemcsak a szexuális vágy, hanem a vágy arra is, hogy a lehető legközelebb kerüljünk egymáshoz. Legközelebb pedig úgy lehet egymáshoz kerülni, ha az ember annyi bőrfelülettel simul a másikhoz, amennyivel csak lehetséges, és amit lehet, azt bedugunk egymásba oda, ahová csak lehet. Eggyé akarunk válni, legalább ideiglenesen.

 

Szerelmesnek lenni örök tavaszt jelent. Úgy érezzük, örök boldogság vár ránk. El sem tudjuk képzelni, hogy lesz olyan idő is, amikor már nem szeretjük a partnerünket. Mágikus időszak ez, amikor minden a lehető legtökéletesebbnek tűnik, és a legnehezebb munka is csak gyerekjáték.

 

  „Szeretlek” - hangzik el többször mint kellene, üresen és hiteltelenül. Mit jelent szeretni egymást? Mit jelent hinni önmagunk és a másik szeretetében? Miből tudjuk, hogy amit elhiszünk, az igaz?

Mik azok a források és eszközök, amelyek ma, a huszonegyedik században átviszik a szeretet és a szerelem üzenetét két ember között. Odafigyelés, elfogadás, tolerancia, megbecsülés: a kiegyensúlyozott és örömteli társas és párkapcsolatok kialakulásának és megtartásának alapkövei.

 

A megtartásnak talán a lényege: a másik ne akarjon elmenni. Hogy ne nekem kelljen őt megtartani, hanem ő akarjon velem maradni. Ehhez viszont arra van szükség, hogy én úgy viselkedjek, hogy ezt elérjem nála. Nem túl bonyolult, hiszen mindez azt jelenti, hogy az elvárásaimmal először önmagamhoz kell fordulnom. Magamat kell rávennem arra, hogy szerethető, megtartandó pár legyek. Aztán jön a másik, hiszen neki is ugyanígy kell gondolnia saját magával kapcsolatban. Neki kell olyannak lennie (nem megjátszottan, hanem a maga természetes voltában), akit én meg akarok tartani magamnak, azaz vele szeretnék maradni. Meglátni és megszeretni: könnyű ujjgyakorlat. Megtartani: nehéz zongoraverseny. Éppen azt a legnehezebb, akit leginkább szeretnénk. Hogy miért? Mert pont akkor rontjuk, aamikor a legtökéletesebbet szeretnénk nyújtani. Meg kell tanulnunk lemondani a tökéletességről, a hibátlanságról. Meg kell szeretnünk Önmagunkat, a vétkeinkkel, gyarlóságainkkal, rossz érzéseinkkel együtt, mert azok is hozzánk tartoznak, és ugyanezt kell a másikkal is tennünk. Hogy ez nehéz? Igen, senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Ha meg akarunk tartani valakit, csak azzal tudjuk, ha lemondunk a hibátlanság eszményéről. Elfogadjuk, amit a legnehezebb elfogadni, hogy a csalódás vagy a fájdalom ugyaniig hozzátartozik egy kapcsolat mindennapjaihoz.

 

A szerelem ébren tartása

 

az egymás mellett élést könnyedén el lehet játszani, de valóban magunk mellett tartani egy társat már életfeladat. És mint ilyen, komoly odafigyelést, gondozást és tudatosságot kíván. Két ember testi-lelki kapcsolata az idők folyamán változik, de a lényege mindig ugyanaz marad: mi ketten egy pár vagyunk, és szeretjük egymást. A másik birtoklása és a maradás kikényszerítése helyett érdemes arra törekedni, hogy az elvárások helyett a kapcsolatban megélt öröm és élmény legyen a fő összetartó erő. Le kell mondanunk a hibátlanság eszményéről, a görcsös akarásról, a taktikázásról, és el kell fogadnunk, hogy a mindennapokhoz a csalódás és a fájdalom éppúgy hozzátartozik, mint a szeretet vagy a szenvedély. Nos, igen, egy hosszú távú kapcsolatot megtartani komoly munka, sokak szerint mégis megéri.

 

Ha a szerelmesek képesek tiszteletben tartani egymásban azt, amiben különböznek, lehetővé teszi a szeretet és a szerelem életben tartását. Ha a két ember túlságosan egyforma, elveszhet az őket összekapcsoló vonzerő. Két közel azonos tulajdonságú ember együttélése unalmassá válik. Bizonyos fokú különbözőség fenntartása tehát fontos, noha egyes tulajdonságok átvétele hasznos lehet.

  A szenvedélyes vonzódás partnerünkhöz a kapcsolat kezdetén azt jelzi, hogy ami az iránta való vonzódást előidézi, az rejtetten ugyan, de bennünk is megvan. Ha például meleg gyöngédsége az, ami különösen vonz bennünket, ez azt jelzi, hogy az ez iránti vágy tudat alattinkból előtörve, tudatosulni szeretne. Az erős vonzódást tehát az okozza, hogy párunk segítségével addig nem-tudatos vágyaink is felszínre kerülnek. így válik egyéniségünk kerek egésszé, és ezáltal őrizhetjük meg a szerelmünket életünk végéig.

 

Mindenkiben megvan a képesség, hogy szerető párkapcsolatot létesítsen. Aki ebben hisz, meg is fogja találni álmai párját. Ehhez az szükséges, hogy szívünk nyitott legyen, amikor lehetséges párunkkal találkoznunk.

 

      Az embernek rengeteg oka lehet arra, hogy megpróbáljon kialakítani egy partnerkapcsolatot. Sokan vannak azok, akiknek még a szerelem fogalma is eszükbe jut. De vajon igaz lehet-e a „szerelem első látásra” jelenség? Addig semmiképpen sem szerethetsz bele senkibe, míg nem jártál vele egy darabig, tehát a közvetlenül a megismerkedés utáni fázisban kizárólag vágyról lehet szó. Ebből következik, hogy amikor megpillantasz valakit, akkor első látásra a szerelem helyett a kettyintési vágy lobban fel benned. Ez erős és kellemes érzés, és nagyon hasonlít a szerelemre, de mégsem azonos vele.

      Ha van kutyád, akkor tudod, ő is megnézi, hova piszkít. (Ha nincs kutyád, vegyél egyet.) A szerelem is ilyesmi: nézz körül, kibe zúgsz bele, mert ha kapkodsz, a végén megégeted magad.

      Azt hallottad már, hogy két férfi találkozik. Az egyik két bőröndöt cipel.

      – Elutazol? – kérdi a másik.

      – El. Elegem lett az asszonyból. Megcsalt.

      – Megcsalt? És te ezt szó nélkül hagyod? Ha az én feleségem ilyet tenne, hát én... Azt hiszem, egyszerűen darabokra szedném.

      A bőröndös a bőröndjeire néz.

      – Mit gondolsz, mit cipelek?

 

 

Női oldalról közelítve

 

Egy lány, akinek már régen nem volt párkapcsolata, elment egy ismeretlen ügyfélhez, valamilyen megbeszélésre. Benyitott az irodába, és ott várta egy pasas napbarnított arccal, a bicepszén majd szétrepedt az inge, kivillantotta hibátlan hófehér fogsorát, mélyen a szemébe nézett, és azt mondta, csókolom a kezét, foglaljon helyet. A lány azt látta, hogy helyet cserél az Ég a Földdel, és zavarában helyet foglalt a szék mellé a padlóra. Ez isteni, de nem szerelem. Szerintem - bár mindenki erre vágyik - nincs szerelem első látásra. Aki mégis úgy érzi, hogy ezt élte át, annál azt hiszem, arról volt szó, hogy első látásra mérhetetlen szimpátiát vagy mindent elsöprő vágyat érzett, aztán a hétköznapok nem cáfoltak rá az első benyomásra, hanem szerencsésen megerősítették azt.

 Van olyan férfi, akiből sugárzik az erő, akiről az első pillanattól fogva érzed, hogy mellette nem eshet bajod, elmennél vele ismeretlenül is a világ végére, mert ő a biztonság maga. Ez sem szerelem - azért akarod birtokolni ezt a férfit, hogy általa birtokold azt, amije van. Erőt meg biztonságot. Minden nő erre vágyik. Meg szerelemre.

 A dolgok persze nem ennyire szélsőségesen feketék és fehérek, mint ahogyan leírtam, csak azt szeretném, ha az igazit találnád meg, ha már egyszer annyi munkát fektettél bele. Mert egy igazinak látszó tárgy az csereszabatos. De ha megtalálod a Te Ődet, Ő csak a Tiéd lesz, senki másé! (Reméljük.) Csak lassan, szépen, ahogy a csiga megy a réten. Ne türelmetlenkedj!

 

      Szóval, a szerelem sokszor meghülyíti az embert. Ahogy a költő mondaná: félelmetes a romboló ereje. Sokan tudatosan el akarják kerülni a szerelmet, mert félnek attól, mi lesz, ha vége lesz. Nem biztos, hogy ez ostobaság, viszont van igazság a mondásban is, miszerint „jobb szeretni és elveszni, mint a szerelmet meg sem ismerni”. A döntés a tiéd. Ha engem kérdezel: a franc se tudja, mi a jó. Jön, és kész.

 

Lelki társak

 

Valahol ezt olvastam:

      Egy kapcsolatot akkor lehet tökéletesnek nevezni, ha a benne résztvevők úgy érzik, megtalálták a „lelki társukat”. Ezt a fogalmat gyakran az „ikerlélek” kifejezéssel jelölik. A lelki társ önmagunk másik fele: abban a pillanatban, amikor meglátjuk az illetőt, már tudjuk, hogy ő az, és hogy a két fél rész egyesülése a teljesség olyan fokú érzetét kelti, amit másképpen csak egészen kivételes esetekben lehet elérni.

      Oké, tegyük fel, hogy mégis van valami a dologban. De mi van akkor, ha a te lelki társad speciel Kínában vagy Madagaszkáron él, esetleg az egyik busman törzsfőnök lánya? Megette a fene az egészet. Különben a találkozásokban, a randizásokban, és végül a házasságban olyan nagy szerepet kap a véletlen, annyira kiszámíthatatlan, kivel találkozol, és végül kit veszel feleségül, hogy a „világ leghozzádvalóbb” nőjének nevezni valakit nem egyéb, mint romantikus túlzás. Szerintem rengeteg olyan nő van, aki képes lenne betölteni a lelki társad szerepét, és tuti, hogy a világban tett véletlenszerű kalandozásaid során legalább eggyel találkozol. Ennek persze az a feltétele, hogy nem bújsz el az emberek elől. Az az egyetlen lány, aki illik hozzád, valójában több százezer nő – mindegyiküket megfelelőnek találnád, és van köztük legalább egy, akivel találkozni is fogsz az életed során.

 

A szerelemnél olyan hormonális változások következnek be, amelyek egy - hogy is mondjam - kicsit eufórikus állapotot hoznak létre, kicsit ahhoz hasonlót, mint a drogok. Ez ideális esetben tart egy-két évig, aztán elmúlik, mert a hormonális hatások megszűnnek, és átmegy, illetve átmehet egy olyan tartós kapcsolatba, amit egyébként szeretetnek szoktunk nevezni. A szerelem esetében a partnerek elsősorban a jó tulajdonságait látják egymásnak - ezek kicsit felnagyítva, felcsillámozva jelennek meg, sokszor azzal a gondolattal kiegészülve, hogy a negatív tulajdonságairól majd leszoktatjuk a partnert. Amikor az eufóriát okozó hormonális hatás megszűnik, a másik ottmarad tisztán, azokkal a tulajdonságaival együtt, amelyekről azt gondoltuk, hogy majd leszoktatjuk. És akkor minden azon múlik, hogy a sok egyéb ok és a szeretet miatt mégis mennyire kapcsolódunk a másikhoz, elviseljük-e őt, és kölcsönösen kiegyezünk-e a negatívumokban.

 

 

A szerelem definíciója

 

A szerelem valami olyan meghatározó élmény, hogy a másikkal egyesülni akarok. Vele akarok lenni, vele akarok szerelmeskedni, rá gondolok, borzasztóan elfoglal a fantáziálás róla, és ki akarom bontani a kettőnk valós és elképzelt lehetőségeit.

annak felismerése, hogy önmagamnak nem vagyok elég. Méghozzá egy olyan átható, az egész motivációs rendszeremet igénybe vevő találkozás során keletkező felismerés, ami után azt fogom gondolni, hogy nekem mindenképpen együtt kell lennem valakivel. Méghozzá nem bárkivel, hanem azzal a konkrét valakivel. És ha ő ugyanezt érzi, akkor megüthetjük a főnyereményt. Ha nem, akkor a bokánkat. Az agyam teleáramlik olyan hormonokkal, amik a vele kapcsolatos izgalmat, örömöt, kötődési élményt a csúcsra járatják. Belekerülhetek egy új, tettrekészséggel teli állapotba, amiben a jövő is hív, amikor majd mindig együtt leszünk, miközben a jelenben állandóan az együttlétre és a testi egyesülésünkre vágyom. Ha pedig valami ezt a komplex vágyhalmazt

frusztrálja, akadályozza, addig nem ismert gyötrelem, kín, féltékenység, félelem, elhagyatottság, megsemmisülés lehet az osztályrészem. Mivel a szerelem, ha már kialakult, olyan, mint egy mosógépprogram, ami szépen a maga tempójában mindenképpen végigfut, fel kell készüljek rá, hogy bármelyik útra terelődtem, a boldogítóra vagy a boldogtalanítóra, vélhetően el fog tartani egy darabig.

 

A szerelem élményért a feniletilamin a felelős. Ez az úgynevezett „szerelemhormon”, egy amfetamin- szerűség. Az első hónapokban nagyon magas a szintje, aztán lejtmenetbe kerül, és három év után kifúj. Azért is talán, mert a szerelem szenvedélyes korszaka iszonyú

stresszel jár, amit túl kell valahogy élni. A kapcsolat boldog részeit az endorfinok szabályozzák, a kötődésért az oxitocin felel, a feniletilamin által felpörgetett dopamin az örömközpontot stimulálja, a szerotoninszint viszont esik, de hál’ istennek a feniletilamin eléggé megdolgoztat úgyis. Kudarc esetén viszont ott állunk szerotonin nélkül kínlódva.

 

A klasszikus régi meghatározás: a szerelem a legmagasabb rendű nemi ösztön. Ez természetesen idejét mult megfogalmazás és helytelen is.

 

A szerelemhez idő kell  Akármilyen meglepően hangzik, klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy a szerelemhez idő kell. Nélküle a szerelem elhervad, mint víz nélkül a virág.

 Ha visszaemlékezünk, mit éreztünk az udvarlás idején, akkor nem is olyan meglepő ez. A szerelmesek keresik egymás társaságát. Kézen fogva járnak, ráérősen ballagnak, s bizalmasan beszélgetnek. Együtt mennek moziba, ráülnek a telefonra, s aki eközben megzavarja őket, arra megneheztelnek.

Úgy tűnik, erre van nagy szükségük a szerelmeseknek: időre, hogy megismerhessék, felfedezhessék egymást. Ha az emberek nem szánnak egymásra időt, nem jutnak el a szerető meghittségig, csak ismerősök maradnak. Ami időt két ember együtt tölt, az olyan, mint az enyv. Kettejük közös története — csak ez tudja fölvenni a harcot a kalandok, a háromszögek, a válás ellen, ez tudja legyőzni őket. Nem csoda hát, hogy az időhiány a házasságok boldogtalanságának gyakori oka.

Ha nem találkoznak elégszer, akkor nem is gondolnak egymásra eleget. Azt hiszem, pontosabb megfigyelés tükröződik abban, hogy "nem látni annyi, mint elfeledni", mint amikor a szerelemmel kapcsolatban "megszépítő messzeségről" beszélünk.

 

 

A tartós szerelem hét titka

 

A szerelem fennmaradásának hét fontos titka van. Ezek a következők:

• 1. A különbségek vonzzák egymást - Ne hadakozzunk a különbségek ellen.

• 2. Változatosság - Az állandó változás gondoskodik az érdeklődés fennmaradásáról. A változatosság gyönyörködtet. Eközben azonban ne tagadjuk meg igazi énünket.

• 3. Érzéseink, óhajaink és sebezhetőségünk kifejezésre juttatása - Maradjunk kapcsolatban érzéseinkkel, és ne szégyelljük közölni óhajainkat.

• 4. Magunk viseljük a felelősséget érzelmi sebeink begyógyításáért - Fel nem dolgozott sebeinket időnként önmagunknak kell begyógyítanunk. Ha rájövünk, hogy hajlamosak vagyunk ezek miatt a partnerünket okolni, nézzünk mélyebben magunkba és gyógyítsuk be még fel nem dolgozott múltbeli sérelmeinket.

• 5. Szeretet, szerelem és monogámia - A szerelem nem marad meg automatikusan. A férfiaknak romantikus alkalmakról kell gondoskodniuk.

• 6. Barátság, autonómia és jó hangulat - A párkapcsolat ne csak a munkára terjedjen ki, hanem adjon alkalmat a kellemes kikapcsolódásra is. Teremtsünk olyan lehetőségeket, amikor elfeledkezünk a gondjainkról, és élvezhetjük a jelen örömeit. A párkapcsolatnak ezen kívül tartalmaznia kell a megbocsátás lehetőségét is. Ha valaki hibázik, nem szabad vele azt örökké éreztetni.

• 7. Partnerség és segítőkészség - Tűzzünk ki magunk elé valamilyen magasabb rendű célt, amelynek elérésén közösen munkálkodunk.

 

 

Szerelem első látásra?

 

A szerelem első látásra létező tény avagy? Sokan mesélik és az irodalomban is megírták már milliószor, hogy az ember ránéz valakire, a szemük találkozik, és valami történik, ami mélyen megérinti mind a kettőt egyszerre. Szerelem első látásra. Ez van. Hogy ez kivel történik meg, kivel nem, tulajdonképpen senki sem tudja, de ugyanennek a metaforája a kémia. Két elem találkozik, és új molekulát formálnak.

A szerelem biokémiája: a szerelmes embereknél a nucleus caudatumak nevezett agyterület aktiválódik, megindul a dopamintermelődés, emelkedik az oxitocinszint. A legfinomabb függőség.

Még ha létezik is ilyen folyamat, akkor is metafora, mert nem tudjuk, miért esünk bele az egyik emberbe, és miért nem valaki másba.

Azt hiszem, hogy az első szerelem, ha minden jól megy, a születéskor történik. Ha nem zavarják meg az anyát meg a picit, akkor van egy bizonyos idő a születés után, aranyórának is hívják, amikor a pici fókuszál, és keresi az anyja szemét. Ezt hívják kötődésnek is, és ekkor egymásba szeretnek. Ez minden szerelem prototípusa. Ezt az élményt keressük minden pillanatban, minden tekintetben. Ez több, mint a biokémia. A Szentivánéji álomban Titánia beleszeret a szamárba, mert azt látja meg, amikor kinyitja a szemét, amire előtte bájitalt csepegtettek. A kacsák abba szeretnek bele, akit éppen meglátnak, amikor kibújnak a tojásból. Azok a kacsák, akikkel Konrad Lorenz játszott, ha az ő fehér haját látták meg először, akkor őt követték, ha a tóban úszott. Ha meg a tojásból kikelve egy kis kerekeken gördülő vekkert láttak meg elsőként, ami ketyegett, akkor arra mentek, amerre Lorenz a vekkert húzta. Ez a kötődés biológiai törvény.

 

Egy száz amerikai pár megkérdezésével készült felmérés szerint a férfiak és nők 11 százalékával előfordult, hogy első látásra beleszeretett valakibe. Egy másik kutatás során, ami a hatvanas években készült, a megkérdezett 679 nő és férfi 30 százaléka számolt be arról, hogy amint megpillantotta a másikat, belehabarodott.

 

Egy nő néha olyasvalamit vesz észre egy férfiban, hogy azonnal beleszeret: „Ez álmaim férfija; ő az, aki hozzám való.” A nők ebben az állapotban úgy viselkednek, mintha a férfi máris megadna nekik mindent, amit csak kívánhatnak. Szeretettel viszonyulnak mindenhez, amit a férfi tesz. Az izgalom esetleg mindent kihoz a nőből, ami jó benne, de ez el is riaszthatja a férfit.

  A nő esetleg annyira el van ragadtatva a férfitól, hogy állandóan azon töri a fejét, mit tehetne meg érte: „Hogyan szerezhetném meg a szerelmét? Mit kellene tennem, hogy nagyon vonzónak találjon?” Az elgondolást tettek követik. De minél inkább igyekszik felhívni a figyelmét magára a nő, a férfi annál kevésbé érdeklődik iránta.

 

Az okos nők nagyon vigyáznak arra, hogy ne mutassanak nagyobb érdeklődést a férfi iránt, mint amekkorát ő mutat irántuk.

Az okos nő nem így jár el. Még ha szerelmes lesz is, nem feledkezik el arról, hogy a férfi még nem érezheti őt a maga ideális partnerének. De még ő maga sem lehet biztos abban, hogy a férfi valóban álmai férfija-e. Vagyis tudomásul kell vennie, hogy valójában még csak az ismerkedés első fázisánál tartanak. A férfi esetleg még másokkal is ismerkedik, még nem is ismerte meg őt alaposan, úgyhogy a házasságról még csak beszélni sem lehet. Nagyon fontos, hogy a nő világosan lássa mindig, hogy az ismerkedés melyik fázisánál tartanak és ennek megfelelően kell viselkednie. A nőnek még akkor is vigyáznia kell arra, ne adjon többet a férfinak, mint amennyit tőle kap, amikor már elérték a kizárólagossági fázist.

 

 

Igazi

 

Hogyha azzá akarok válni, amilyen partnert én is kapni szeretnék, akkor nagyjából sínen vagyunk. Iszonyú nehéz megcsinálni, hiszen ez egy ideálkép, de dolgozni lehet rajta. Az igazi megtalálása ebből a nézőpontból komoly probléma is lehet. Természetesen minden attól függ, mit értünk igazi alatt. Ha az igazi az, aki passzol hozzám, akkor ez teljesen rendben van, de ha azt tekintjük igazinak, akit valahogy primitíven idealizálunk, akit minden problémánk megoldóképletének tekintünk, akkor ez már komoly nehézség.

Amikor azt mondjuk, hogy az „igazi”, akkor azért nem mindegy, hogy melyikre gondolunk. Lehet az az igazi, aki nagyon jó nekem, reálisan látom, szeretem, odavagyok érte, hálás vagyok neki, hogy a világon van, örülök neki, de tudok törődni vele, és önálló személyként is érzékelem. Ami nagyon jó. De ha az igazi azt jelenti, hogy kell lennie valahol valakinek ezen a rohadt világon, akit addig fogok facsarni, amíg egy csepp lé is jön belőle, tehát abszolút nem érdekel, hogy ő hogyan érzi magát eközben, mert nekem ez jár, mert én micsoda szenvedéseken mentem keresztül, akkor az igazi katasztrófa lesz.

 

 

A szerelem megtartása

 

Szerelembe esni könnyű, de megmaradni benne már nehezebb. Pedig mindenki arra számít, hogy ettől kezdve élete végéig boldogan él. Nincs olyan ember, aki így tenne házassági ajánlatot leendő párjának: „Ide figyelj, drágám. Arra gondoltam, házasodjunk össze, és töltsünk el együtt két-három csodálatos esztendőt. Aztán majd elválunk - mit szólsz hozzá?” Aki szerelmes lesz, nem azon töri a fejét, hogy annak mikor lesz vége.

  Ha valaki szebb életet óhajt magának, mint ahogyan a szülei éltek, annak meg kell érte dolgoznia. Ezt tudomásul kell vennünk. Ne büszkélkedjünk azzal, hogy egymagunkban is egész jól meg tudunk lenni, hanem ismerjük be, szükségünk van melegségre, megbecsülésre és szeretetre. Ebből a szempontból az a legjobb, ha úgy teszünk, mint aki még nem tud semmit a szeretetről és a szerelemről. Próbáljunk tehát úgy viselkedni, mint aki még kezdő a szerelem terén.

 

 

Szerelem és kompatibilitás

 

A „kompatibilitás” szón azt értem, hogy szerelmünkkel azonosak az álmaink, a célkitűzéseink és azok az eszközök is, amelyekkel a célt el akarjuk érni. Azt jelenti, hogy egyetértés van köztünk az élet értelmét és örömeit illetően. Valamilyen célra és haladási irányra minden kapcsolatban szükség van. Ha a két fél különböző irányba halad, a szeretet és a szerelem hamarosan megszűnik.

  A kompatibilitás azonban nem jelent teljes azonosságot, hiszen közmondásos, hogy a különbségek vonzzák egymást. Ha tökéletes volna az azonosság, a párok igen hamar megunnák egymást. Ha viszont az eltérések igen nagyok, nem ösztönzést és egyensúlyt hoznak létre, hanem konfliktusokat és feszültségeket okoznak.

  Egy kapcsolat csak akkor lehet gyümölcsöző, ha a szereteten kívül a kompatibilitás is megvan. Akik azonos irányba haladnak, azok jól kiegészítik egymást, mert egymás természetes segítőtársai. A kölcsönös függés segíti a kapcsolat elmélyítését. A szerelem első heve nagyon jó indítást ad ugyan, a kapcsolatnak azonban a kölcsönös igényeken kell alapulnia, mert csak ebben az esetben válhat tartóssá.

 

Ő-e a nagy Ő?

 

  Jó eséllyel akár tízezer olyan nő is élhet a planétán, akivel potenciálisan boldog, sírig tartó szeretetkapcsolatot alakíthatnál ki. Vagyis nincs olyan, hogy egyetlen „nagy ő", hanem sok potenciális nagy ő létezik. Ha úgy érzed, hogy a párod mellett bizonytalan vagy, vagy nem érzed magad elég jónak, vagy nem érzed magad elég vonzónak és kívánatosnak, vagy ha elutasítottalak, kitaszítottnak érzed magad, vagy egyszerűen nem érzed jól magad a bőrödben, akkor nem ő a neked való. Viszont ha mellette csodálatosnak, különlegesnek, kívánatosnak, vonzónak, viccesnek és összességében nagyszerűnek érzed magad, akkor egyike lehet a potenciális nagy őknek. És ugyanez igaz arra is, hogy ő hogyan érzi magát melletted. Ezt ne feledd! Ha mellette a helyeden érzed magad, akkor számodra ő az igazi. Ha egy nő neked való, otthon fogod érezni magad. Mintha egy direkt számodra készült puha, meleg ágyban feküdnél. Ha az együttléteitek negatívak, az ágyat pedig hidegnek és kényelmetlennek találod, akkor az illető valószínűleg nem neked való. Egy jó kapcsolat nem a negativitást erősíti fel. Nyilván lesznek konfliktusok, amelyeket meg kell oldanotok, de ha egy nő valóban neked való, azt fogod érezni, hogy a helyeden vagy és a legjobb formádat tudod adni. Sokkal elevenebb vagy, lendületesebb, vidámabb, kalandvágyóbb. A nem megfelelő kapcsolaton a harag, a neheztelés és a tehetetlenség uralkodik el, és az ember ilyenkor hajlamosabb valamilyen pótszerhez nyúlni. Ha az illető nem neked való, a kapcsolat nem a legjobb énedet fogja kiadni.

 

Az egyik legfontosabb hamis mítosz, amit szeretnék eloszlatni, az az illuzórikus elképzelés, hogy majd minden téren pontosan össze fogtok passzolni. Hogy ugyanazok lesznek a hobbijaitok, ugyanazokat a dolgokat fogjátok szeretni és nem szeretni, és a politikai nézeteitek is egyezni fognak. A kutatások azt mutatják, hogy az érdeklődésbeli egyezés alapjában véve irreleváns. Sokkal fontosabb az, hogy milyen együtt lenni. Lehet, hogy mindketten szerettek például kajakozni, de ha evezés közben folyton csak civakodtok, akkor teljesen mindegy, hogy közös-e az érdeklődésetek.

  Az általános norma az, hogy nem lesztek tökéletesen egyformák. Ami jó dolog. A férfi és a nő sokat tanulhat egymás különbözőségéből. Van viszont egy terület, ahol az összeillőség és a kompatibilitás nagyon lényeges: az érzések. Hogy hogyan viszonyultok a dühhöz, a szomorúsághoz, a félelemhez és az örömhöz. Hogy hogyan fejezitek ki a ragaszkodást és a szeretetek Ha nagyon eltérőek az érzéseitek az érzésekkel kapcsolatban, az sok kalamajkát és bosszúságot okozhat, és rengeteg munkába kerül, hogy a kapcsolat egyáltalán működni tudjon.

  Ezt mi rossz metaemocionális párosításnak nevezzük. Ha az egyik fél konfliktuskerülő és nehezen mutatja ki az érzelmeit, míg a másik fél temperamentumosabb, lobbanékonyabb és szenvedélyesen kimutatja az érzelmeit, abból baj lesz. Ha rossz a párosítás, az egyik fél azt fogja érezni, hogy a másik túl heves, míg amaz azt fogja érezni, hogy a párja túlságosan hűvös és távolságtartó. Ez a párosítás ritkán szokott jól működni, különösen, ha a szeretet és a ragaszkodás kifejezéséről van szó. A szeretet és a ragaszkodás kifejezése fontos érzelmi szükséglet, és ha az egyik fél olyan családban nő fel, ahol a családtagok nem mutatták ki egymás felé az érzelmeiket, míg a másik fél előszeretettel érinti meg a másikat és gyakorol gyengéd, érzelmes gesztusokat, az komoly probléma forrása lehet, amin sokat kell dolgozni. Ugyanez igaz akkor is, ha máshogy élitek meg és fejezitek ki a dühötöket, a bánatotokat vagy a félelmeteket.

  A másik kulcsfontosságú szempont annak eldöntésében, hogy ő-e számodra az igazi, a gyerekvállalás kérdése: ha a párodnak teljesen más elképzelése van a gyerekvállalással kapcsolatban, mint neked (például egyikőtök akar gyereket, a másikőtök nem), akkor számodra aligha ő a nagy ő.

 

 

Az akadályok fokozzák a szenvedélyt

 

A nehézségek gyakran még hevesebb lángra gyújtják a szenvedélyt. Ismertebb neve a „Rómeó és Júlia effektus”. A társadalmi vagy fizikai akadályok csak tovább hevítik a szerelmi szenvedélyt. Elvakítanak a tényekkel szemben, és inkább a másik csodálatos tulajdonságaira irányítják a figyelmet. A viták vagy az ideiglenes szakítások is feléleszthetik a kapcsolat izzását.

 

Az egyik legmulatságosabb irodalmi példa arra, hogyan fokozzák az akadályok a szerelmet, Csehov egyfelvonásos darabja, a Medve.

A színdarabban a türelmetlen földbirtokos, Grigorij Sztyepánovics Szmirnov felbukkan egy fiatal özvegyasszony otthonában, hogy visszaszerezze a pénzt, amivel a halott férj tartozott neki. A nő azonban egyetlen kopejkát sem hajlandó fizetni. Gyászára hivatkozva gorombán rákiabál a férfira: „Nem vagyok abban a hangulatban, hogy pénzügyekkel foglalkozzam”.? Szmirnov erre egy nők elleni tirádába kezd, miszerint mindegyik „tettető, képmutató, pletykás, gyűlölködő, ízig-vérig hazug, hiú, kicsinyes és könyörtelen, a logikája felháborító. – mormogja. „A hideg kiráz, úgy feldühösített ez a szoknyás angyal!” Dühöngése csak fokozza az indulatokat, és ordítva sértegetni kezdik egymást. Nemsokára a férfi párbajra hívja az özvegyasszonyt, aki elszántan előkapja elhunyt férje pisztolyát, hogy lyukat lőjön Szmirnov fejébe, és elfoglalják pozícióikat. Ahogy erősödik a gyűlölet, úgy nő bennük a kölcsönös tisztelet is és a vonzalom. Szmirnov végül hirtelen így kiált fel: „Ez aztán a nő! Ez már beszéd! Igazi nő! Nem holmi savanyú tutyi-mutyi! De csupa tűz… lőpor… rakéta… Szinte sajnálom lelőni!” Egy pillanat múlva örök szerelmet vall neki, és megkéri a kezét. Mire a szolgák berohannak, hogy baltákkal, gereblyékkel és vasvillákkal keljenek úrnőjük védelmére, már a szerelmesekbe ütköznek akik épp vad ölelésben forrnak össze.

 

Ez a furcsa kapcsolat a nehézségek és a szerelmes imádat között a világ minden szerencsétlen csillagzat alatt született szerelmesének történetében megjelenik. Ha az érintettek ilyen-olyan akadályokba ütköznek, az csak fokozza szenvedélyüket.

A legismertebb efféle európai történet természetesen Shakespeare tragikus meséje, a Rómeó és Júlia. A tizenhatodik századi, Veronában élő ifjú szerelmesek két nagy hatalmú család, a Montaguek és a Capuletek elkeseredett háborújának áldozatai. Rómeó Montague, Júlia pedig Capulet. Rómeó mégis beleszeret Júliába, amint megpillantja egy családi bálon: „A fáklya tőle izzóbb lángra lobban! (…) Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem. Csak most látok szépet, ma éjjelen.” Júliát is megsebzi Cupido nyila. Amint Rómeó távozik a bálból, megkéri a dadáját: „Menj nyomban, kérdezd meg nevét: ha nős, Akkor a sírom lesz a nászi ágyam.” A darab akadályok és zűrzavaros helyzetek sorozatával folytatódik, melyek csak mélyítik a két fiatal szenvedélyét.

 

A szerelem kémiája

 

A szerelemért dalolunk, dolgozunk, gyilkolunk, élünk és halunk. De vajon mi okozza ezt a varázslatot?

A szerelem univerzális emberi érzés, amit bizonyos, az agyban található vegyületek és folyamatok hoznak létre. De pontosan mik is ezek?

 

Dopamin

 

A dopamin szintjének megemelkedése az agyban rendkívül koncentrált figyelmet, megingathatatlan motivációt és célirányos magatartást produkál. Ezek egyben a szerelem központi jellegzetességei is. A szerelmesek intenzíven összpontosítják figyelmüket a szeretett lényre, gyakran kizárva maguk körül minden mást. Olyan kitartóan koncentrálnak a másik pozitív tulajdonságaira, hogy az is könnyen előfordul, hogy észre sem veszik a negatív vonásait. Még egyes eseményeket vagy tárgyakat is képesek vakon imádni, ami imádottjukkal kapcsolatos.

A bódult szerelmesek újnak és különlegesnek látják kedvesüket. A dopamin pedig szerepet játszik az új ingerek feldolgozásában.

  Az eksztázis ugyancsak kiiktathatatlan eleme a szerelemnek. Vélhetően ez is a dopaminhoz kapcsolódik. A dopamin koncentráció megemelkedése az agyban jókedvet okoz, valamint számos olyan érzést, amelyekről a szerelmesek gyakran beszámolnak: fokozott életerő, hiperaktivitás, álmatlanság, étvágycsökkenés, remegés, szívdobogás, a légzés felgyorsulása, vagy néha mánia, szorongás, félelem. A dopamin jelenlétével magyarázható az is, miért válnak a szerelem által megszállt férfiak és nők annyira függővé a kapcsolattól, és miért vágynak érzelmi egyesülésre a társukkal. A függőség és a vágy az addikció tünetei, márpedig az összes súlyosabb addikció a dopaminszint megemelkedésével jár. A szerelem tehát függőség? Igen az. Varázslatos függőség, ha viszonozzák érzelmeinket, ám kínzó, bánattal teli és gyakran romboló erejű, ha elutasítanak.

  Amikor úgy érezzük, kapcsolatunk veszélyben van, a dopamin táplálja a kétségbeesést. Ha késik a jutalom, a dopamint termelő sejtek fokozzák tevékenységüket az agyban, többet pumpálnak ebből a természetesen stimuláló anyagból, hogy energiával lássák el az agyat, fókuszálják a figyelmet, és arra ösztönözzenek, hogy még keményebben hajtsunk a jutalomért, jelen esetben a szeretett személy megnyeréséért. Dopamin, állhatatosság a neved!

  Közvetetten még az imádottunkkal való szex utáni vágy is a magasabb dopaminszinttel áll összefüggésben. Ha több a dopamin az agyban, az sokszor feltolja a tesztoszteron, a szexuális vágy hormonjának a szintjét is.

Az alapvető késztetések mindegyike megemelkedett dopaminszinttel jár együtt. A szerelem úgyszintén. Mint minden más késztetés, a szerelem is egy szükséglet, vágy. Szükségünk van ételre. Szükségünk van vízre. Szükségünk van melegségre. A szerelmes pedig úgy érzi, szüksége van a szerelmére. Platón már több mint kétezer évvel ezelőtt tudta ezt, amikor a szerelem istenéről így írt: „örökös társa a szükség.”.

 

Norepinefrin

 

A dopaminból létrejövő vegyület, a norepinefrin is hozzájárulhat a szerelmes mámorához. A norepinefrin hatásai eltérőek, attól függően, hogy épp melyik agyi területet aktiválja. Megemelkedett szintje általában jókedvet, kitörő energiát, álmatlanságot és étvágytalanságot generál, amelyek ismét csak a szerelem jellemzői.

  A norepinefrin szintjének növekedése szolgálhat magyarázatul arra is, miért emlékszik a szerelmes ember partnere cselekedeteinek és az együtt töltött boldog pillanatoknak legapróbb részleteire is. Ez a vegyület felelős ugyanis azért, hogy az új ingereket könnyebben megjegyezzük. De ne feledkezzünk meg a harmadik vegyületről sem, amelynek szintén szerepe lehet a Homérosz által is megénekelt, ellenállhatatlan, mágikus érzésben: a szerotoninról.

 

Szerotonin

 

A szerelem egyik legszembeötlőbb tünete, hogy szakadatlanul a másikra gondolunk. A szerelmesek nem tudják megfékezni száguldó gondolataikat.

Ahogy a dopamin- és a norepinefrinszint felkúszik, ennek nyomán a szerotoninszint süllyed. Ezzel indokolható, miért erősíti a szerelmesek növekvő eksztázisa azt a kényszert, hogy álmodozzanak, fantáziáljanak, gyötrődjenek, merengjenek, mélázzanak társukról.

 

  A három, agyban megtalálható, rokon vegyület – a dopamin, a norepinefrin és a szerotonin –mindhárom jelentős az emberi szerelem szempontjából. Az öröm, az álmatlanság és az étvágytalanság érzése, valamint az intenzív energia, figyelemösszpontosítás, a motiváció és a célorientált magatartás, az, hogy a másikat újnak és különlegesnek tekintjük, továbbá a szerelmes fokozott szenvedélye az akadályokkal szembesülve, részben mind visszavezethető a megnövekedett dopamin- és/vagy norepinefrinszintre. A rögeszmés gondolkodás ellenben bizonyos típusú szerotoninok csökkent agyi szintjével magyarázható.

 

  De lássuk az ellenérveket is! Az elméletet többféle tényező is bonyolítja. A vegyületek különböző dózisai például eltérő hatásúak lehetnek. Más-más agyterületeken is különféle hatások figyelhetőek meg. Eltérő körülmények közt másképp zajlanak az egyes vegyületek kölcsönhatásai, továbbá mindegyik összehangolódik a test sok egyéb rendszerével és számos agyi pályával is, összetett láncreakciókat beindítva. Ráadásul a szerelmi szenvedély más-más fokozatú érzésekben mutatkozik meg, kezdve a viszonzott szerelem kapcsán érzett tiszta eufóriával egészen az elutasított szerető ürességérzetéig, kétségbeeséséig és gyakran dühéig. A vegyületek koncentrációja és kombinációja tehát a kapcsolat érzelmi apály-dagály váltakozása függvényében egész biztosan változik.

 

A szerelem tüzét elménkben vagy a dopamin, vagy a norepinefrin, vagy mindkettő megnövekedett szintje, valamint a szerotoninszint csökkenése okozza. Ezek a vegyületek alkotják a rögeszmés, szenvedélyes szerelem alapjait.

 

 

Az ellentétek vonzák egymást?

 

Mindenki magát akarja viszontlátni a másikban. A férfiak és a nők számára egyaránt fontos, hogy a másik vevő legyen a humorukra, hasonló legyen a társadalmi és a politikai értékrendje, és nagyjából ugyanúgy gondolkodjon az életről úgy általában.

Igazán figyelemreméltó, hogy a tudósok azt is bebizonyították, a legtöbb ilyen jellemzőt – beleértve a foglalkozást, a szabadidős elfoglaltságokat, a szociális attitűdök nagy részét, de még a vallásosságot is – génjeink befolyásolják. Tehát tulajdonképpen a genetikai típusok azok, amik vonzzák egymást, ezért vonzódunk a hozzánk hasonló emberekhez.

  Az antropológusok „pozitív asszortatív párválasztásnak” vagy „összeillés-keresésnek” nevezik a magunkhoz hasonló ember iránti vonzalmat. Némileg bonyolultabb azonban a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy ténylegesen kit is választunk. Például világszerte egyre gyakoribb a vegyes házasság. Az Egyesült Államokban 1960 óta 800 százalékkal nőtt a vegyes házasságok aránya.

Ám még a mai, globális világunkban is nagyobb valószínűséggel lobbanunk szerelemre egy etnikai, társadalmi és intellektuális szempontból hozzánk hasonló ismeretlen férfi vagy nő iránt.

Talán ismeretlenek iránti vonzalmunkhoz hasonlóan a magunkkal hozott evolúciós „csomag” része az is, hogy a hozzánk hasonló partnert preferáljuk. De vajon mi ennek az oka? A magzat és édesanyja idegenek egymás számára. Ám ha genetikailag hasonlóak, könnyebben zajlik le a terhesség. A genetikailag hasonló párok esetében tehát alacsonyabb a spontán vetélések száma, és több, egészségesebb gyermekük születik.

Ugyanakkor az sem előnyös, ha túlságosan hasonlóak vagyunk szerelmünkkel. Úgy tűnik, az emberiség legalább egy mentális mechanizmust kialakított arra, hogy biztosítsa a tőlünk kis mértékben, legalább kémiailag eltérő partner kiválasztását. Ennek a felismerése az úgynevezett „izzadt póló” kísérletnek volt a következménye. Nőket arra kértek fel, hogy szagolják meg férfiak izzadt pólóit és árulják el, melyiket találták a „legszexibb szagúnak”. Mindegyikük olyan férfi trikóját választotta, akinek az immunrendszere nem hasonló, hanem kompatibilis volt az övével. Tudat alatt olyan egyének vonzották ezeket a nőket, akikkel potenciálisan genetikailag változatosabb utódokat képesek nemzeni.

  Tehát az ellentétek vonzzák egymást – az etnikai, társadalmi és intellektuális szféra határain belül.

 

Szerelemfüggők

 

A világirodalom a szerelemre gyakran mint az éhség vagy a betegség egy formájára utal. Az ősi héber szerelmes versben, az Énekek énekében, egy nő így sóhajt fel „én a szerelem betege vagyok.”. A Jáde istennő című kínai történetben Csang Po e szavakkal fordul kedveséhez, Mejlánhoz „Megöl a vágy, hogy lássalak.” Egy arab mesében Madzsnún azt kiáltja „Szerelmem, küldj egy üdvözletet, egy üzenetet, egyetlen szót! Éhezem egy jelre, egy gesztusra tőled.”. Richard de Fournival tizenharmadik századi, Szerelmi tanácsok című könyvében ezt mondja e varázslatról „A szerelem kiolthatatlan tűz, csillapíthatatlan éhség.”.

 

Minthogy a szerelem ennyire euforikus állapot, mivel a szenvedélyt nagyon nehéz kontrollálni és mivel vágyat, megszállottságot, kényszert, a valóság eltorzítását, érzelmi és fizikai függőséget, a személyiség megváltozását, és az önkontroll elvesztését jelenti, számos pszichológus egyfajta függőségnek tekinti: pozitív függőségnek, amennyiben viszonozzák, és rettenetes negatív fixációnak, ha elhagyott a szerelmünk, és mi mégsem tudunk továbblépni.

A szerelem függőséget okozó kábítószer.

Közvetlenül vagy közvetetten tulajdonképpen minden drogfogyasztás egy bizonyos agyi pályát érint, a mezolimbikus jutalmazó rendszert, amit a dopamin aktivál. A szerelem ugyanennek az agypályának részeit stimulálja, ugyanazzal a kémiai anyaggal.

Idegtudósok összehasonlították a szerelembe esett kísérleti alanyok agyfelvételeit olyan emberekéivel, akikbe kokaint vagy opiátot fecskendeztek, és arra jutottak, hogy részben ugyanazok az agyterületek váltak aktívvá.

A megbabonázott szerelmesen a függőség három klasszikus tünete mutatkozik: hozzászokás, megvonás és visszaesés. Kezdetben a szerelmes megelégszik azzal, ha egyszer-egyszer látja kedvesét. Ám ahogy fokozódik a függőség, egyre többre lesz szüksége a „drogból”. Ahogy múlik az idő, már azt suttogja magában, „vágyom rád”, „nem tudok betelni veled”, sőt „nem tudok élni nélküled”. Ha a szerelmesnek imádottjától távol kell töltenie egy kis időt, akár csak néhány órát is, azonnal hiányozni kezd neki, és kapcsolatot akar vele létesíteni. Minden telefonhívás, ami mástól érkezik, csalódást kelt benne.

Ha pedig a másik megszakítja a kapcsolatot, a szerelmesnél a drogmegvonás összes tipikus jegye felbukkan, beleértve a depressziót, a sírógörcsöt, a szorongást, az alvászavarokat, az étvágycsökkenést (vagy éppen a kontrollálatlan evést), az ingerlékenységet és a krónikus magányérzetet. A szerelmes pedig, hasonlóan az összes többi függőhöz, egészségtelen, megalázó, sőt testi épségére veszélyes dolgokra is hajlandó, hogy újra megszerezze narkotikumát.

  A szerelmesek, éppúgy, mint a kábítószerfüggők, sokszor visszaesnek. Hosszú idővel a szakítás után teljesen hétköznapi események is, például egy bizonyos dal meghallgatása vagy egy régi törzshely felkeresése újra képes előidézni bennük a vágyat, és arra ösztökélni őket, hogy kényszeres telefonhívásokkal vagy levélírással keressék újra a „mámort”: egy szerelmes pillanatot imádottjukkal.

 

Hogyan legyünk szerelmesek?

 

Mindannyian találkoztunk már olyan emberrel, akit csodáltunk, és élveztük a társaságát. Kedves volt, nagyvonalú, becsületes, boldog, igyekvő, humoros, sikeres, vonzó, érdekes és éppen olyan módon érzéki, ahogy az nekünk tetszik. Mégsem ébredt fel bennünk az a bizonyos titokzatos érzés iránta. Tehetünk-e vajon valamit azért, hogy szerelmesek legyünk?

Természetesen megpróbálhatjuk. Keressünk olyan dolgokat, amiket nagyon szeretünk vele együtt csinálni. Tegyük ezeket újszerűvé és izgalmassá. Kerüljük a figyelemelterelés lehetőségét, mindenekelőtt a lehetséges riválisokat. És nyissuk ki magunkat az ő gondolkodásmódja, érzésvilága és szexualitása előtt. Ezekkel a szerelem érzéséhez kapcsolódó agyi pályákat stimulálhatjuk magunkban.

 

Van, aki szerint a szerelem megtanulható. A szülők által választott párral házasulók és az interneten kiközvetített menyasszonyok közül is sokan azt hiszik, elő lehet idézni ezt a varázslatot. Ha kiválasztunk valakit, aki kész szerelembe esni, és illik a szerelmi térképünkbe, mi pedig kinyitjuk a szívünket, és új dolgokat csinálunk együtt, aktiválódhatnak a szerelemért felelős agyi hálózatok.

 

Kortalan szerelem

 

A természet szeret esélyt adni. Épp ezért úgy vagyunk kitalálva, hogy bármilyen életkorban szeretni tudjunk.

A gyerekek is lehetnek szerelmesek. Egy gyermekkori szerelemről készült figyelemre méltó tanulmány szerint ugyanannyi ötéves gyerek állítja magáról, hogy szerelmes, mint amennyi tizennyolc éves.

Nemrégiben beszélgettem egy nyolcéves kisfiúval, aki tökéletesen leírta a szerelem tüneteit, miközben egy általa csodált nyolcéves kislányról mesélt: minden pillanatban rá gondolt, viselkedése és az együtt töltött pillanatok minden apró részletét fel tudta idézni. Boldog volt, amikor a kislány szóba állt vele az iskolában.

 

A hetvenes, nyolcvanas, sőt még a kilencvenes éveikben járó férfiakat és nőket is megérintheti a szerelem varázslata. Egyik barátom kilencvenkét évesen szeretett bele valakibe. A felesége öt évvel korábban hunyt el, ő pedig beleszeretett egy régi családi barátba. Az volt az egyetlen problémája, hogy a hölgy fiatalabb nála: még csak hetvenhat éves volt. Érdekes módon egy kamaszokat, fiatal felnőtteket, középkorú férfiakat és nőket, valamint idősebbeket, összesen 255 főt érintő kutatás során nem találtak lényegi különbséget a szerelmi szenvedélyt illetően: ugyanolyan mélyen szeretünk hatvanéves korunkban, mint amikor még csak tizenhat évesek vagyunk. Annyi a különbség, hogy az idősebbek változatosabb és színesebb tevékenységeket végeznek együtt. Ám a kor nem befolyásolja a szerelem érzését.

 

Miért szeretünk?

 

  Az ókori görögök a szerelmet a „az istenek bolondságának” nevezték. Miért van az, hogy bármely korban kiváltható e szenvedély?

  Mert a szerelem késztetése többféle célt szolgál.

  Amikor a gyerekek szerelmesek lesznek, az udvarlási taktikákat gyakorolják, kitapasztalják, hogy mikor, hogyan és hol flörtöljenek. A fiúk és a lányok megtanulják, mi vonzza a másikat és mi nem, hogyan kell igent és nemet mondani, és milyen érzés az, ha visszautasítják az embert. Felkészülnek az élet legfontosabb mozzanatára: a méltó társ megszerzésére.

A tinédzsereknek nehezebb a dolguk. Ekkor ugyanis elérkezik az udvarlás ideje. Használni kezdik a csábítás ősi formáit. Ahogy ügyetlenül végigpróbálják lehetséges partnereik névsorát, ismeretekre tesznek szert önmagukról és másokról, és közben preferenciákat fejlesztenek ki.

Az emberek többsége a világ összes táján a húszas éveiben házasodik meg. A szerelem ekkor már hosszú távú célokat szolgál: a nem megfelelő partnerek kirostálását, a figyelem összpontosítását a másikra, szociális egység alkotását a szeretett személlyel, és azt, hogy szexuálisan hűségesek maradjunk választottunkhoz, legalább addig, amíg gyermeket nemzünk. Egyes pároknál aztán éppen a szerelem rombolja szét a kapcsolatot, mikor az egyik fél beleszeret valaki másba, és vele szeretne új párt alkotni (ha nem is tudatosan), hogy változatosabb utódai szülessenek. Más párok esetében a szerelem egymáshoz köti a feleket, és így hosszú időn keresztül együtt gondoskodnak közös utódaikról.

 

Vajon miért lesznek szerelmesek az idősebbek? Elődeink idejében bizonyára a korosabb emberek közti szerelemnek is volt túlélést segítő funkciója, hiszen a szenvedély energiát adott, a szexuális gyakorlatok hajlékonyan tartották a testet, és összességében elősegítette, hogy a közösség élettel teli tagjai, valamint egyes fizikai és érzelmi támogatást nyújtó partnerei maradjanak. Az időskori szerelem ma is ezeket az örök célokat szolgálja.

  A legutóbbi időkig azonban az idősebb férfiak a világ minden táján jellemzően fiatalabb nőket választottak maguknak, így azt gyaníthatnánk, az idősebb nőknek nincs sok esélyük a szerelemre. Ám a férfiak ízlése változik – nem utolsósorban a gyermekek felnevelésének magas költségei miatt.

 

Ha nem vagy még szerelmes, de szeretnél az lenni, gyere el Budapesten a Megérzés társkereső programjaira és könnyedén megtalálhatod életed nagy szerelmét.




További bejegyzések


Féltékenység
| 2 évvel ezelőtt
Féltékenység
Női vonzódás
| 1 évvel ezelőtt
Női vonzódás
Szakítás
| 1 évvel ezelőtt
Szakítás

A hozzászólási lehetőséget ideiglenesen lezártam. Ha kérdésed vagy hozzászólásod van a bejegyzéssel kapcsolatban, keress meg közvetlenül a kapcsolat menüpont allatt található ürlap segítségével.